2016. március 28., hétfő

*Hei szemszögéből*
A kanapéra ledobtuk a csomagunkat és felrohantunk a szobánkba. Még van egy csomó időnk estig, de mi már most elkezdtünk beszélni mi, hogy lesz.
-Felszedek ma egy pasit -tapsikolt Haru. 
-Mindig ezt mondod, de ha odamegy valaki hozzád elküldöd -puffogtam. 
-Ez nem igaz. Csak mindegyik egy bunkó -forgatta meg szemét. 
-Bezzeg JiMinre meg egyből pattannál. -ahogy kimondtam, vissza is szívtam. 
-Nem vagyom JiMinbe szerelmes. Ne kelljen még százszor elmondanom. Zárjuk le ezt a két idiótát -állt fel és a szekrényemhez ment. Kidobott elém egy croptopot, egy rövidnadrágot, ami alig takar valamit, és egy fekete lyukacsos harisnyát. 
-Khm...ezt akarod felvenni? -mutattam az anyagokra. 
-Nem. Ezt te fogod felvenni. Kis vékonyka testedre szépen passzolna. -elégedetten ült le. 
-Mert te nem vagy az, mi? -dünnyögtem.Inkább nem válaszolt. Szerintem az ő alakja pont jó. Se kövér, se sovány. Én meg, mint egy kicsi deszka. Még alacsony is vagyok. 
-Mit csináljunk? -terelte a témát. 
-Szerintem én kipakolok a dobozból. -felhúztam mamuszom és lassan kimentem. A papírokat vettem ki előbb, amiket széttépve a kukába dobtam. Szinte az egész teli lett a sok hülyeséggel. Aztán az íróeszközeim cipeltem fel. Haru elaludt. Kinevettem. Olyan cuki mikor szuszog. Felvettem a földről egy vékony takarót és ráhelyeztem. Óvatosan kaptam kezembe a pénztárcámat. Össze számoltam a pénzem. Egy hónapig szépen kitudom húzni. A sarki boltba vettem az utam. Energia italért jöttem meg édességért. Az üzletbe illedelmesen köszöntem és az italos polchoz vándoroltam. Pechemre a legtetején volt amit kerestem. Nyújtózkodtam kicsit, de feleslegesen. Ígyse, úgyse érem el. Hátamon éreztem egy tapintást és, hogy valaki leveszi nekem. 
-Köszönöm -fordultam a személy felé. Kicsit megdermedtem. Úgy érzem ebből a szituból már sosem mászok ki. 
-Kicsi vagy -nevetett. 
-Te meg nagyon vicces -indultam el a kasszához. 
-Kint megvárlak -bicentett fejével JungKook. Mégis miért? Gyorsan fizettem és kimentem. 
-Mit akarsz? -néztem szemébe. 
-Amúgy jól néztél ki tegnap. Eljátszuk megint? -húzta vigyorra a száját. 
-Ha csak ezt akartad közölni akkor mehetsz is. Nem, nem fogjuk. Remélem soha. -forgattam meg szemem. 
-Majd meglássuk -kacsintott. -De most egyedül hagylak, mert van egy kis dolgom. 
-Mivan mész kurvázni? -nevettem cinikusan. 
-Féltékenység csúnya betegség -tett körülöttem egy kört. Gyorsan indultam el a házunk felé. Még beszélt valamit, de nem hallottam tisztán. Rugdostam a kavicsokat a földön. Felidegesített. Méghogy én féltékeny? Előbb csókolnák meg egy vén pasast, mint őt. Undorító amit letudnak művelni a fiúk. Elővettem egy szál cigeretátt és meggyújtottam. Lassan hazaértem. Haru a konyhában volt. 
-Merre voltál? -leraktam elé az energia italt. -Baj van? 
-Semmi. Menjünk már elfelé bulizni -szaladtam fel szobámba. 
-Mikor indulunk? -kiabált fel barátnőm. 
-Egy óra múlva -ordítottam vissza. 
Elkezdtem felvenni az ágyra kidobott ruhákat. Felhúztam a piros conversem. Megfordultam a tükör előtt. Nem is olyan rossz. Kisminkeltem magam és a hosszú hajamat begöndörítettem. -Én kész vagyok -léptem be Haru szobájába. -Mindjárt én is. Jól időzítettél. Be is sötédedett -mosolygott. Egy kék egybe ruha volt rajta, magassarkúval. Ő mindig is imádta és tud is benne menni. Elindultam, felvettem kis táskám. Haru bezárta a bejárati ajtót és beindította autóját.

Sikátor* Becsaptam a kocsi ajtót. Lazán, jártasan besétáltam. Körül néztem és voltak páran. Beültünk a szokásos helyünkre. Egy darabig csak ültünk és néztünk kifelé fejünkből. -Megyek hozok piát -álltam fel. A tömegen végig haladtam. A bárszékre nyugisan leültem és visszanéztem az ülőhelyünkre. Haru már nincs ott. Hogy tűnhetett el ilyen hamar? Kikértem a nagy adag italomat. Jól szeretném érezni magam. Gondolataim a pultos zavarta meg, hogy fizessek. Kikerestem az összeget, de valaki megelőzött. Ismeretlen volt. Sosem láttam még. -Szia -köszönt cuki hangon a fiú. -Szia. Köszönöm -mosolyogtam. -Nincs mit. Hogy hívnak? -kérdezte. -Hei. Téged? -néztem a srác kék szemébe. Helyes, de nem az esetem. -Jay -válaszolt egyszerű hangon. Belekortyoltam italomba és félre húztam a szám. Elkezdett nevetni. Még ittam párszor ilyet, aztán kezdtem érezni a hatását. Fájt a fejem és szédültem, de tudtam nagyjából a világomról. Nagyon ritkán sikerül kiütni magam. Jayel jól elbeszélgettünk. Egész rendes srác. Tenyerét combombra rakta és kérdően néztem rá. Lekapott. Visszacsókoltam, mert miért ne?! Sokáig nem engedte, hogy levegőhöz jussak. Mellettünk köhintettek. -Épp a barátnőmmel smacizol -kikerekedtek szemeim. Megszólalni sem tudtam. -Most elhúzol ha nem szeretnél néhány foltot magadon -lökte vállba JungKook Jayt. Szegény fiú egyből elment. -Most ezt muszáj volt? Rendes fiú. Mit keresel itt? -szinte kiabáltam, hogy hallja a hangos zenétől. Mosolyogva nézett, amitől kicsit zavarba jöttem. Mutató ujját ajkaim elé rakta. -Nézd csak! -mutatott a színpad felé. -A barátnőd megadta magát. Legyél te is olyan cuki -a színpadon nem láttam senkit csak a szriptíz táncosokat. Aztán arrébb kúszott a tekintetem. Ezt nem hiszem el. JiMinnel smárol. Már csak nevetni tudtam, de csak azért, mert részeg. -Ő részeg, de én nem. Miért nem tudsz lekopni rólam? -puffogtam, majd gyengéden megcsókolt. A hormonjaim bizseregtek. Visszavonom, hogy azt mondtam nem vagyok beállva. Nyelvemmel kezdett játszani. Ideges is voltam és boldog is. Nem tagadom, nagyon bejön JungKook. Éreztem, ahogy megemel. Az egész egy álom mesének tűnt. Csók közbe lassan kigombolta a rövidnadrágom. 
-Mit csinálsz? -váltam el tőle. Nem mondott semmit, csak felvett ölébe és a mosdó irányába ment. Egy ajtónak neki támasztott és levette rólam az atlétát. Kicsit megszeppentem. Kinyitotta az ajtót és a mosdókagylóra ültetett, majd távolabb lépett.
-Miért kell ilyen elképesztőnek lenned? -fürkészte az arcom. Nem tudom mire értette. -Ha most megdöntenélek mit csinálnál? Az a baj, hogy rohadtul nem tudsz magadról -kerített be. 
-Valószínüleg átkoznám ezt a napot. Egyszer úgyis megtörténik. -nevettem. Újra megcsókolt csak mostmár gyengédebben. Benyitott valaki, amire egyből leugrottam. Egy lány érdeklődően nézett ránk. 
-Add ide! -mutatam a ruha darabra és hozzám vágta. 
-Majd találkozunk -csapta be az ajtót. A csap felé fordultam és megmostam az arcom. Sminkem szétcsúszott. Az a bizonyos lány mellém állt. 
-Igaz tudod, hogy Ő még tegnap velem volt? -nevetett cinikusan. Mintha egy nagy lukat ütöttek volna szivembe. 
-De velem nem tette meg. -nyugtattam magam. 
-Azt hiszed szerelmes beléd? Mikor láttad elősször? -vont kérdőre a lány. 
-Nem hiszem. Körülbelül egy hete -hajtottam le fejem. Nem mondott semmit, inkább kiment. Pár perc után én is mentem, egyenesen JiMinékhez. Haru JiMinnel ordibált. Alig álltam a lábomon. 
-Hát te? -imbolyogtam.
-Jézus! Te is totál részeg vagy. Felakar menni táncolni -osztotta az észt JiMin. 
-Hát hagy menjen -nevettem. 
-JungKook? -fogta le Haru kezét. Szegény lány teljesen kivan fordulva magából. 
-Vidd ki friss levegőre -mutattam barátnőmre. 
-És jössz te is -megfogta egyik csuklóm és kiráncigált mindkettőnket. A friss levegő megcsapta az orrom és hányingert is keltett. Barátnőm rendesen kidobta a taccsot. 
-Miért itattad le? -kérdeztem JiMintől. 
-Nem én voltam. Valami csajszi -felelt hallkan. Én nagyon szurkolok nekik. JiMin gondoskodó és megértőnek tűnik. 
-JiMin! -jött ki a vas ajtón JungKook. 
-Nem úgy volt, hogy felszeded? -dagadtak ki az erek JiMin karján. Rám célzott?  
-Vigyük haza őket -megfogta Kook a kezem és a kocsiba ültetett. Nem ellenkeztem. Harut mellém ültették. JiMin vezetett, JungKook meg az anyós ülésen ült. Oldalra fordultam és el is aludtam. Éreztem ahogy fejem hátra bukik és két kéz tart meg. Kicsit fáztam, így hozzá bújtam egy mellkashoz, amire kaptam egy homlok puszit. Fogalmam sincs ki az, azt se tudom hol vagyok. A szememet nem bírom kinyitni, annyira fáradt vagyok. Pár perc múlva már gondolataim szerint az ágyon voltam. Sikerült felnyitni szemhéjam. Megfogtam a fiú kezét, hogy ne menjen. Próbált ellenkezni, de az én erőm most nagyobb volt. Lefeküdt mellém és engem meg elég jól elnyomott az álom.

Haru hangos tapsolása keltett. Fájt a fejem, de nagyon. -Bazd meg! -ültem fel, mikor bejött az ajtón JungKook. Kérdően néztem Harura. -Nem bírjuk a másnaposságot? -nevetett Kook. -Dugulj már be. -álltam fel és idegesen a fürdőbe mentem. Váratlan vendég fogadott. -Reggelt -fordult felém JiMin póló nélkül. Abba a két másodpercbe végig mértem hasát, majd arrébb löktem a mosdó kagylótól. JungKook bejött és bicentett JiMin felé, hogy menjen ki. -Valamit mondanod kéne, nem? -ült le a kád szélére. -Nem hiszem. -mosolyogtam. -Gondolkozz egy kicsit. -komolyodott el. -Aigoo! -gondolkoztam, de semmi nem ugrott be. -Nem szeretnél jobban megismerni? -tolt el magától. Puffogtam egyet, majd ott hagytam. Haru csinált kaját, amit egyből elkezdtem ízlelni. A srácok is lejöttek, de ők telefonoztak. -Akkor biztos nem jössz el velem sehova? -nézett rám Kook. A torkomon megakadt az étel. Vigyorogva ránéztem barátnőmre. -Pláza! -néztem rá mosolyogva. Általában a fiúk utálják. -Oda megyek én is -csapta össze tenyerét Haru. -Muszáj pont oda? -nyavajgott JungKook. Bólintottam. -Akkor mehetünk is -toltam ki magam alól a széket. Felhúztuk cipőnket, én kezembe kaptam táskám és kint is voltunk. Elővettem egy szál cigit. A felénél kikapta a kezemből Kook. -Hé! -kiabáltam rá. -Majd visszakapsz egy felet -szólt vissza előről. -Nem fogok utánnad szívni -motyogtam. -Pedig már jól meg ízleltél -nevetett és Haru meg JiMin is felröhögött. Megforgattam szemem. Alig telt el negyedóra már a nagy épületben voltunk. -Mi elmegyünk erre -húzta el JiMin barátnőmet. Látszott Jenin, hogy zavarba van és nem igazán akart elválni tőlünk, de nincs más választása. -Aish! Mit csinálunk? -tettem karba karom. -Boowling? -ajánlotta fel Kook. Bólintottam majd felmentünk az emeletre. Csendben sétáltunk egymás mellett. Mikor odaértünk ő fizetett. Megtördeltem ujjam.
-Győzzön a jobbik -adott a kezembe egy nehéz, fekete labdát. Magabiztosan elhajítottam és le is tarolta mindet. Pár ember rám nézett, én meg Kookiera vetettem tekintetem beharapott alsó ajkammal. Mosolyra húzta a száját és ő is eldobta. Neki kettő fent maradt. Pár menetet még lejátszottunk, de aztán meguntuk. Kicsit fájt a kezem is. -Vesztettél. Bánom nem fogadtunk -nevettem. A vele töltött percek valahogy másak. Az egész időt végig mosolyogtam vele. Lehet hülyén hangzik, de zavarban vagyok a közelében. Viszont nem érzem, hogy szerelmes vagyok belé. Egy pasas nekem jött és JungKooknak lökött. -Bocs -támasztottam meg magam mellkasán. Szemébe néztem, s egy röpke percig más országba jártam.

2016. március 12., szombat

*Haru szemszögéből*
A vastag kötél mélyen bele fésődött csuklómba. Maradék erőmet arra forditottam, hogy megpróbáljam kiszabaditani magam, bár sikertelen volt küzdelmem. Hátamnál Hei kezdett el ébredezni, majd felszisszent. Nagy ütést kapott Jungkooknak köszönhetően. Egy fiú állt meg előtte akit nem tudtam teljesen megfigyelni akármennyire is forgattam fejemet oldalra. Piszkálni kezdte ami már engem idegesitett. Mikor Hei az ismert fiút hivta magához megcsillant bennem egy halovány remény, hogy hátha el fognak engedni, de tévedtem. A kötelet csuklóján meglazitotta, de nem kötötte ki teljesen. Megfogva karját kezdte el ráncigálni egy sötét helyre. Visszapillantva a lánnyal találkozott tekintetünk és egy eröltetett mosolyt festettem arcomra, mutatva azt, hogy jól vagyok és hogy semmi baj nem lesz. Ezt tulajdonképpen még magam sem hittem el. Szerettem volna segiteni neki, de megkötözve semmi esélyem sem volt, főleg hogy öt fiú állt körbe akik tapogatni és simogatni kezdtek. Undoritóak voltak az összesen, hogy ilyet tesznek egy ártatlan emberrel. De Jimint sehol sem láttam. Pont azt a személyt akiben láttam egy szikrányi könyörülést, akiben biztam annyira, hogy elmentem volna vele csak azért, hogy ne ezekkel legyek. Az egyik barna hajú az államnál fogva kezdte felemelni a fejem és mikor pár centihez ért tekintetünk valaki felkiáltott.
-Őt én fogom elintézni! -jelentette ki Jimin. Kikerekedett szemekkel néztem a megjelenő fiúra aki egyenesen felém vette az iránt, majd kikötözve kezeimet megragadta csuklóm és húzni kezdett. A többi fiú mivel látta, hogy egyhamar nem fogunk visszajönni, elmentek a hátsó ajtónál. Ijedtem szedtem a lábaimat Jimin után aki meg sem állt mig egy sötét, elhagyatott szobához nem értünk. Elengedte csuklóm és maga felé forditott.
-Ide figyelj! Nincs sok időnk. -magyarázta. -Állitólag meg foglak erőszakolni. De gondolom nem szeretnéd. -nevetett. Csak erősen rázni kezdtem a fejem. -Nos, a következőt fogjuk csinálni. Segitek neked innen kijutni! Nincs kedvem bántani egy ártatlan lányt. -nagyokat pislogva néztem. Meglepő ez a viselkedése. -Ne nézz igy! Nem fogod ingyen megúszni, ha ez a bajod. -vigyorgott.
-Re...rendben! -fújtam ki egy mély levegőt. Megnyugodtam, mikor azt mondta, hogy nem fog semmit sem csinálni velem, de még mindig aggódom Hei-ért. Fogalmam sincs, hogy vajon mit csinál vele Jungkook.
Jimin kidugta az ajtón a fejét és körbenézett. Intett a kezével, hogy tiszta a levegő és hogy menjek utána. Kapkodva tettem lábamat egymás után, majd megpillantottam a kijáratot. Közbe körbe-körbe néztem a helyet hátha megpillantom Hei-t. És igen, a velem szembeni falnak volt dőlve. Odarohantam hozzá és megöleltem. Fehérneműben volt.
-Te Jóisten! Mi történt veled? -fogtam meg fejem.
-Nyugi Haru, nem lett semmi bajom! -mosolygott halványan. Időközben Jimin is odacsoszogott hozzánk, majd megfogva mindkettőnk csuklóját húzott ki a holdfényes ég alá.
-Mehettek! -mutatta két kezével az utat.
-De... Mégis merre? -néztem körbe.
-Csakis előre. -nevetett. Meg tudtam volna fojtani. Egy hangot hallottam meg az épületből.
-Jimin, hol a faszba vagy már? -szaladt oda hozzánk Jungkook. Ránk vetette a tekintetét, majd a mellette álló fiúra pillantott. -Ti mit kerestek még mindig itt? -emelte kissé fel a hangját.
-Egy olyan helyre hoztatok ahol még életünkbe nem jártunk, szerinted? -tette karba kezét Hei. Jungkook csak sóhajtott egyet, s biccentett a fejével egyet, hogy menjünk utánuk. Előre mentem Jimin mellé, hogy megkérdezzem merre van a kocsink.
-Ahol hagytátok. -nevetett.
-Ti tényleg ott hagytátok a kocsimat? Dehát nyitva volt az ajtaja. -tátottam el számat.
-Nyugalom, bezártuk. -borzolta meg hajam. Ahogy hátra forditottam a fejem észre vettem, hogy Jungkook éppen a kabátját adja rá Hei-re. Kedves volt tőle.
Az út hátralévő részében egy szót sem szóltam. Néha hallottam a hátam mögül pár mondatot szólni, de azon kivűl csak a néma csönd. Lassacskán a házunk fele vezető utcába értünk. Egy fekete ruhás alak lépett hirtelen felénk és egy kést forgatott a kezében. Kitágult szemekkel néztem mit akar csinálni. Jimin kinyújtotta karját és hátához nyomott. Mikor Jungkook is észre vette a férfit rögtön Jimin mellé állt megakadályozva azt, hogy engem vagy Hei-t bántsa, vagy egyáltalán meglássa. Az idegen csak fel alá járkált kezében még mindig szorongatva a kést. Szememmel követtem lépteit, mig végül egy pillanatra megállt, és a két fiúval szemtől szembe állt.
-Szép lányok. -nézett ránk a fiúk háta mögül.
-Csak sajnos már foglaltak. -vigyorgott cinikusan Jungkook.
-Az nagy kár. -sóhajtott. -Nem adnátok kölcsön egy éjszakára? -lépett mellénk.
-Kizárt dolog. -húztak magukhoz a srácok. -Bocs haver, de mennünk kell. -fordultak meg velünk együtt. Elindultunk a hát bejárata fele. Furcsa módon a pasas nem jött utánunk, ott állt ahol faképnél hagytuk. Kicsit megijedtem, hogy ránk fog támadni, de mostmár megnyugodtam. Előre hivtam Hei-t és suttogni kezdtem neki.
-Az a pasas még mindig ott áll. Nem kéne behivni őket? -vakargattam tarkómat.
-Én is erre gondoltam. Nem a legjobb ötlet, de szerintem nem lesz baj. -kacsintott.
A fiúk fele fordultunk és egy mély levegőt véve belekezdtem mondatomba.
-Mivel féltünk titeket, úgy gondoltuk, hogy itt maradhattok amig el nem megy a csávó. -köhintettem.
-Nem szügséges. Szerintem nem fog megölni meg ilyenek. -nézett az alak után Jimin.
-Na jó. Ne szórakozzatok. Inkább gyertek mig meg nem gondoljuk magunkat. -ment be a házba Hei. Vállat rántottak, majd előreengedve őket beléptem én is a házba és az ajtót bezártam. A srácok csak körbe körbe forogtak, mindenhez hozzányúltak. Egyszerűen rühellem, ha valamihez az engedélyem nélkül nyúlnak.
-Khm.. Néhány szabályt nem ártana betartani! Először is, ne nyúljatok semmihez! Másodszor, a cipőket levenni! Nem szeretnék holnap is takaritani. Harmadszor, a szobákban kopogni! Nehogy bemerjetek nyitni a fürdőbe úgy, hogy nem kopogtok. És ez a hálóra is jellemző. Éjszaka közepén ne járkáljatok! Ha éhesek vagytok a hűtőben találtok mindent, de azért ne faljátok fel a konyhát! Nagyjából ennyi lenne. Ha valami kérdésetek van most kérdezzetek. -soroltam egymás után a szabályokat.
-Ezt komolyan gondolja. Nem ajánlatos megszegni őket. -mondta Hei komoly fejjel.
-Rendben, értettük! -mondták egyszerre mind a ketten.
-Ennek örülök. -mosolyogtam. -Megmutatom hol fogtok aludni. Remélem birjátok egymást mert egy helyen fogtok aludni! -nevettem fel barátnőmmel. Felmentünk az emeletre és a fürdővel szembeni szabad szobát adtam oda nekik. Kinyitottam az ajtót, majd betessékeltem őket. Utánuk mentünk Heivel, s a szekrényből elővettünk két párnát és két paplant. Az ágyra helyeztük és barátnőmmel egymás mellé álltunk.
-Remélem innentől tudtok boldogulni. -néztem a bevetetlen ágyra.
-Ezt az egészet tényleg nem kellett volna. -rázta fejét Jungkook.
-De azért köszönjük. -ütötte vállba Jimin a mellette álló fiút.
Egy széles vigyorral arcunkon fordultunk meg és az ajtó fele vettük volna az irányt, ha a két jómadár nem talált volna ki valamit.
-Nem lenne mégis jobb ha én veled aludnék, Jungkook meg a barátnőddel? -mosolygott ránk huncutan a két fiú. Karba tettem a kezemet és toporzékolva álltam szemben velük.
-Szóval... Ha valami problémátok van szóljatok! -mondtam tovább szövegem mintha meg sem hallottam volna. Kinyitottam az ajtót és barátnőmmel bementünk az én szobámba.
-Azta! De aranyosak. -csillogtatta szemeit Hei.
-Hei-sshi! Pont most kell szerelembe ess? -nevettem fel.
-Nem...mondtam, hogy szerelmes is vagyok. Csak egyszerűen aranyosak. -babrálta nyakláncát.
-És ezt higyjem is el? Amikor a nyakláncodat piszkálod tudom, hogy hazudsz. -bökdöstem.
-Aish.. Ne ismerj ilyen jól. -vigyorgott. Az este további részét végigbeszélgettük. A téma szokás szerint a munka volt.
-Hei.. Holnap is be kell menjünk pár papirmunkát elintézni. -húztam el számat.
-Ajj, ez nem igaz! -dünnyögött. Pontosan erre a reakcióra számitottam. Az igazat megvallva én sem örülök, hogy körülbelül minden nap fél hétkor kell keljek és munkába induljak, de annyi a jó, hogy vasárnap tizenkettőig van a beosztásunk. Annyit pedig mind a ketten kibirunk.
-Tudom, hogy nem szeretsz munkába menni, de örülj, hogy nem valami utcasarkon kell állj. -röhögtem.
-Nagyon vicces vagy! -nyújtotta ki nyelvét. -Akkor én megyek aludni, különben reggel nem fogsz tudni felkölteni. -mosolygott. Megöleltük egymást és átment a szobájába. Gondoltam egyet és kipattanva az ágyból a fürdő fele vettem az irányt. Már éppen nyitottam volna az ajtót amikor meghallottam, hogy zuhog a viz. Basszus, még jó, hogy nem nyitottam be. Azért bekopogtam, reménykedve abban, hogy csak úgy hagyták a vizet. De tévedtem, egy "Foglalt!" orditást hallottam meg amire nagyot sóhajtottam. A falnak döntöttem hátamat és vártam a soromra. Nagyjából tiz percig csak ácsorogtam, körbe-körbe járkáltam amikor az ajtó nyilására lettem figyelmes. A hang fele fordúltam és egy alsónadrágban ágyorgó Jimint pillantottam meg. Pir jelent meg az arcomon, és egyből szememre csaptam tenyerem.
-Nem tetszik a látvány? -kuncogott Jimin. Lassacskán felé csoszogtam, majd elvéve kezemet szemeimről huncutan rá néztem.
-Negyedik szabály! Ne félmesztelenül járkálj a házban, mert sosem tudhatod ki fog rádmászni. -simitottam végig kockás hasán, s egy mozdulattal becsaptam a fürdő ajtaját. Nem kéne mindig az igazat mondanom.
Megengedtem a forró vizet és a zuhany alá álltam. Mivel fáradt voltam nem volt kedvem órákat áztatni magam ezért tizenöt perc múlva már a viz csak csöpögött, én pedig a pizsamámba egyenesen a szobámba indultam. Bebújtam az ágyamba és elnyomott az álom hamarabb mint gondoltam.

A vakitó nap sugarai zavarták látásomat, miközben próbáltam a paplant lerugdosni magamról. Nem csöngött a telefonom, ez fura. Hamarabb felkeltem mint kellett volna? Olyan nincs, sosem kelek fel hamarabb. Tapogatózni kezdtem az éjjeli szekrényemen, de mivel eredménytelen volt a keresésem kinyitottam szemeimet és észre vettem, hogy nincs a megszokott helyén mobilom. Rögtön felpattantam és keresni kezdtem az ágyamban. Mindent felforgattam, de nem kaptam sehol. Szinte kezembe maradt a kilincs úgy nyitottam ki az ajtót és rohantam le a földszintre. Egyenesen a nappaliba vetettem magam, ahol megpillantottam az asztalon heverő telefonomat. Rápillantottam órámra és 9:45-öt mutatott. Neeem, ez nem lehet. Fejemet fogva léptem be a konyhába ahol a két fiú reggelizett.
-Véletlenül nem hallottátok a telefonom csörögni? -néztem rájuk idegesen.
-De, neki köszönhetően ébredtünk fel. -fordultak mind a ketten felém.
-Én mért nem szóltatok könyörgöm? -kezdtem el idegesen járkálni.
-Nem akartunk zavarni, biztos nem volt olyan fontos hivás. -rántották meg vállukat.
-Ez nem hivás volt. Ez az ébresztő! Tudjátok segit abban, hogy felkeljek reggelente és munkába menjek. -ráztam meg kezemben a készüléket. Erre a két fiú nem mondott semmit, csak nyugodtan folytatták az evést. Hát ez remek. Hei is kómás fejjel lépegetett a lépcsőn.
-Mi ez a kiabálás? -dörzsölte szemeit.
-Csak annyi, hogy nincs állásunk. -ültem le egy székre.
-Mi? Miért? -pislogott nagyokat.
-A telefonom a nappaliban maradt, és mivel nem hallottam csöngeni elaludtam. -néztem közben dühösen a két fiúra. Mindha mi sem történt volna hirtelen felálltak az asztaltól, felvették cipőjüket és kabátjukat.
-Köszönjük a vendéglátást. Még találkozni fogunk. -Jimin az én arcomra, Jungkook pedig Hei arcára adott egy puszit, azzal kiviharzottak és a ház újra csöndes lett. Csak néztem magam elé a semmibe.
-Haru, még lehet, hogy van esélyünk. Gyere, öltözz! -húzott fel barátnőm. Botladozva érkeztem fel a szobámig ahol a szokásos fehér ing, fekete szoknya kombinációja akadt kezembe. Pár perc alatt fel is öltöztem és mobilomat kezembe kapva hivtam egy taxit. Csak kopogtattam egyet Hei ajtaján, majd a táskával karomon indultam ki az udvarra. Barátnőm is hamar kiért és az utcán áldogálva vártuk a megérkező járműt. Szerencsére nem kellett sokat várnunk, igy hamar beszálltunk és a megadott cimre perekkel később meg is érkeztünk. Rohanva mentünk végig a folyósón egészen a liftig ahol éppencsak elkaptuk mig be nem csukódott. Egyenesen az első emeleti gombot nyomkodtam legalább ezerszer.
-Nyugodj meg Haru! Nem lesz baj. -fogta meg kezem Hei.
-Úgy legyen. -vettem egy mély levegőt és a lift ajtaja kinyilt. A balra forduló ajtóhoz érkeztünk, kinyitottuk és Mrs. szörnyella már idegesen ült az asztalnát körmeit pattogtatva. Lihegve léptünk elé és megbánóan hajoltunk meg.
-Elnézést kérünk a késésért. -sütöttem le szemeimet.
-Mit mondtam én nektek mikor utoljára késtetek? -tette karba kezét. -Hogy még egy ilyen és kiruglak. -folytatta. -Mindig betartom a szavamat, igy most sem tehetek kivételt. -vágott szomorú arcot. -Szedjétek össze a holmitokat és mehettek. -ezzel a mondatával becsapta maga után az ajtót és elment.
-Haru... Neki mehetek? -tette fel a kérdést tök komoly fejjel.
-Nem te bolond. -nevettem.
-Azt hittem ideges leszel, hogy kirugtak. -pakolta egy dobozba holmijait.
-Az is vagyok. De inkább nem mutatom ki. Részben örülök, mivel megszabadulhattam ettől a nőszemélytől. -sóhajtoztam. Lassacskán minden cuccomat bepakoltam. Megvártam mig Hei is végez, majd egy végső pillantást vetve régi irodánkra hagytuk el a helyet. Csoszogva haladtunk ki egészen a parkolóig ahol felcsillantak a szemeim meglátva autómat. A kocsi mellé érkezve a földre dobtam a dobozom és felkiáltottam.
-Chan! Végre! -ugrándoztam. Ki túrkáltam táskám mélyéről a kulcsot és meghallva a nyitó szirénát emeltem fel a csomagtartót. Barátnőmmel belepakoltuk a két csomagunkat szálltunk be és indultunk is hazafele.
-Mi lenne ha ma elmennénk bulizni? -tettem fel az ötletet.
-Ezt te kérdezted vagy csak én hallottam rosszul? -nézett rám Hei.
-Attól mert komolyabb vagyok mint te, nem azt jelenti, hogy nem szeretek bulizni. -vigyorogtam.
-Én nem vagyok semmi elrontója. Szóval menjünk! -kiáltott fel. Csak a fejemet ráztam, de örültem. Valójában, nem is tudom miért kérdeztem meg tőle. Pont Hei ne jöjjön bulizni? Az ki van zárva.

2016. március 1., kedd

Hei szemszögéből: Lehajtott fejjel tömtem magamba a csokit, ami nem volt oly, annyira finom. Két idióta járt a fejemben. Remélem többet nem kell velük találkoznom. JungKook arca van a szemem előtt. Fekete szeme, édeskés szája. Vonzó fiú, kár, hogy ilyen szemét. Egy lobogó kéz törte meg eszméim. -Hei! -szólított fel már nem tudom hanyadjára Haru. -Hüh? -teli szájjal néztem fel rá. -Bejön a srác? -vigyorgott. -Mi? Ki? -vont fel szemöldököm. -JungKook -mondta ki visongva a nevét. Helyes meg minden, de nem az esetem. Nem tudom miért van úgy oda. Pedig megbírnánk mindketten folytani egy kanál vízben. -Hagyjuk már őket. Két kis barom akik azt hiszik bármit vagy bárkit megkaphatnak -puffogtam, majd' elhallgatott. Megtámasztottam könyököm az ablakhoz. Szerencsésen betaláltunk egy nagy dugóba. Mostmár biztos elkésünk. Vagy tíz percet ülthettünk még egy helyben aztán szabad utat kaptunk. -Kapunk fejmosást -beszélt barátnőm, de az utat figyelte. -Az biztos -motyogtam. Az út további részét beszéd nélkül töltöttük. Már húsz perce elkezdődött a munka idő, de még kell tíz perc, hogy beérjünk. A kocsiból kiszállva, szinte rohantunk az épületbe. Megcéloztuk a liftet ami fel visz majd a harmadikra. A kulcsot a zárban idegesen fordítottam el, de nem is kellett, mert nyitva volt. Nem zártuk be tegnap? Bementünk és a főnök türelmetlenül ült a székben. -Mit képzeltek magatokról? -komoran nézett ránk. -Elnézést, de dugóba keveredtünk -magyarázta Haru. Megbeszéltük, hogy ilyen helyzetekben ő beszél, mert nekem hamar eltud gurulni az agyam. -Még van két húzásotok. A harmadik után repültök -állt fel és hallatszott a padlón a magassarkú kopogása. Kissé lihegve ültem le és itt bent gyújtottam rá. -Nem kéne! -parancsolt rám a lány. -Aigoo! Ismét fullasztó meleg van -tereltem a témát. Belekortyoltam a szénszavas vízbe és neki álltam dolgozni. Öt centi magason lógott a papír az asztalon. Kínosan nevettem fel. Ez a nap is igen csak hosszú. Csuklok, de elfogyott a vizem, mosdóba is mennem kéne. -Jövök mindjárt -álltam fel és kimentem. A lift fent van a tizediken, így a lépcső maradt. Lassan váltottam a fokokat. Csak a földszinten van WC. Elég szar, mert minden órába menni kell lefelé. A recepciós mellett elsétáltam és lekanyarodtam a kicsi folyosóra. Megszeppentem, majd' össze szedtem az összes bátorságom és elhaladtam a fiú mellett. -Oh, de felvág valaki. Még van a csokiból -húzta vigyorra a száját JungKook én pedig felé fordultam. -Rohadt idegesítő vagy a haveroddal együtt. Nem tudnátok rólunk leakadni? Minden prédádat így követed? -álltam meg elég közel hozzá. Csillogó szemeibe néztem ami már nem tudom hanyadjára babonáz meg. -Drágám! Egy hónapot nem adok, de te már belém bolondulsz -súgta fülembe. Az ijedtség fogott el. Hiába ilyen ellenállhatatlan, de én nem leszek szerelmes. Válaszolni már nem tudtam, mert kijött JiMin én pedig mentem be a lány mosdóba. Miután elvégeztem a dolgom, kezet mostam és indultam is a lépcsőn fel. Vagyis indultam volna. A recepciós csávónál csaptak balhét. Sokáig álltam gondolkodón és aztán döntésre jutottam. Melléjük sétáltam. -Ne haragudj miattuk. Többet nem fog előfordulni -szegeztem a két fiúra a tekintetem. -Velem vannak -mosolyogtam, majd' megfogtam a két fiú csuklóját és egy kisebb zúgba húztam el őket. Próbáltak fogdosni, de nem jött össze. Gengszternek teszik magukat, de ahhoz képest semmik. -Na idefigyeljetek! Többet ide ne gyertek, mert engem fognak lecseszni. Nem tudom mi a célotok, de azt ássátok el jó mélyre. Oké? -forgattam meg szemem. -Értettük apuci hercegnője -mondta JiMin. -De akkor mi mit nyerünk? Jössztök nekünk valamivel -húzta kaján mosolyora száját. -Pff! Mégis mit kéne tennünk? -fordítottam el fejemet -Csókolj meg! -mondta JungKook. -A kis barátnőd meg JiMint. -össze ráncoltam szemöldököm. -És békén hagyunk titeket! -vont vállat. Sóhajtottam, majd' Kookie elé álltam. -Utállak -jelentettem ki. -De élvezzem! -vigyorgott. Jól szórakozik, de legközelebb felpofozom. Ajkaim az övéhez értek. Viszonozta a csókom. Erről nem volt szó, de ellenkezni nem tudtam. Szenvedélyes és élvezetes volt. Nyelvemmel kezdett játszani és kisebb sóhajtás hagyta el ajkaim. JiMin össze esett a röhögéstől én pedig elhúzódtam a fiútól. -Császtok! -nem néztem rájuk. Gyorsan szedtem lépteim. Az ajtón szinte beestem. -Sokáig voltál -nézett rám Haru. -Nagyon nagy gáz van -hadartam. -Itt volt a két srác. Megegyeztünk abba, hogyha adunk nekik egy csókot akkor békém hagynak . -szusszantottam. -Rendben! -mosolygott. Azt hittem túl fogja reagálni, de nem. -A lényeg, hogy le akadjanak. Te megcsókoltad? -Igen. -ültem le. -Borzalmas két perc volt -dőltem hátra. -Miért? -röhögött. -Szereti megtéveszteni a lányokat. Félek, hogy beleesek ebbe a hibába -motyogtam -Nem fogsz. Nem olyan vagy -mosolygott én pedig csendben maradtam. A hatalmas ablakon kinéztem. A villanypóznák égtek és a kocsi dudák hallatszottak. Zajos mégsem tudnék jobb helyet elképzelni. A sötétségbe elmerültem.
A sok gondolat gyorsan cikázott át a fejemben. Csók, főnök, szüleim és a sok gond. -Már csak fél óra és mehetünk. Aztán buli -örvendezett Haru. Mivel holnap nem dolgozunk, ezért elmegyünk. -Mindjárt végzek -mosolyogtam. Ismételten kezembe kaptam a tollat és írni kezdtem, mint a gép. Húsz perc múlva már asztali lámpámat lekapcsolva, vártam barátnőmre. -Kész! -ugrott fel és felkapta táskáját. A zárban elfordította a kulcsot jobbra, majd' még egyszer átellenőrizte, hogy jól zárta-e be. A liftnél megtámasztottam a hátam. A parkoló egész nagy és most nem ott állt meg Haru ahol szokott. -Már megint itt vannak! -fogtam fejem. Nem válaszolt. Az autót felnyitotta. -Hogy is hívnak? Haru? -kérdezte tőle JiMin. -Tisztába vagyok vele, hogy szép név -figyelmen kívül hagyta a fiút én pedig nevettem. -Jössz valamivel -vigyorgott JiMin. -Essünk túl rajta -csapta össze tenyerét a lány és megcsókolta. Kicsit sokáig tartott. Megforgattam szemem. JungKook maga felé fordított. -Te nem akarsz még egyet? Epres, barackos ízű volt. -kóstolgatós arckifejezést vágott. -Kösz, kihagyom -ütöttem lazán vállba, majd' megfogta csuklóm és háttal a mellkasához húzott. -Nézd! -mutatott Harura és JiMinre. -Beszélgetnek. Te miért nem vagy olyan jó kislány, hogy megismerj? -fülem mögé csavarta hajamat. Kirázott a hideg és kiszállt belőlem minden. Barátnőmre néztem aki egész jól eltársalgott JiMinnel, mikor száját befogta a lánynak. Ijedten néztem mit tesz vele. JiMin bólintott JungKooknak egyet. Csuklóim körül szúrós kötelet éreztem. Mit fognak csinálni? Szememből a könny utnak indult és fejem tetejét megajándékozták egy ütéssel, amitől egyből földre rogytam. Fejemhez szerettem volna kapni, de levoltam szorítva. Magam elé bámultam. -Hei! -szólt Haru. Gondolom háttal van nekem. Két szék összetolva, mi pedig a karjának kötözve. Combomra valaki rácsapott ami fájt. Nem tudom ki ez a fiú, de mellette állt még kettő. -Mit csináljunk veled? Drog, erőszak, verés? -szorította meg az említett testrészem. Nem sírtam, de lecsordult pár csepp sós folyadék. JungKookra néztem segítső kérően. -Kérlek! JungKook! -nem tudom miért támaszkodom rá. Talán benne látom a reményt. -Áh, JungKook! Téged akar. Átadom. Friss csirkére nem éhezem -vigyorgott az előttem gugoló és felállt. Hátam mögött hallk ordítást és csattanást hallottam. -Mit csináljak veled? Mire lennél jó? -emelte fel a fejem Kook. -Engedj el! -suttogtam. Kikötözött és karomat szorította meg. -JungKook tedd meg! -ütötte vállba az egyik srác. Egy kis zúgba húzott. Utoljára ránéztem a lányra aki magabiztosan kacsintott, bár látszott rajta, hogy megviselt. Féltem szegényt. A poros ajtót becsapta magunk után. Pár másodpercig méregetett, aztán nekem esett. Fenekemre rászorított és úgy csókolt. Visszaszerettem volna utasítani, de nem tudtam. Lehet, hogy most vesztem el egy olyannal akit nem ismerek, de én hagyom magam. Idióta vagyok. Egy vasnak tolt ami a csuklómat kicsikarta. Ömlött a vér, de ez őt nem érdekelte. Ingem gombjához vándorolt és egy szempillantás alatt levette rólam. Kulcscsontom kezdte el puszilgatni majd' a melltartó kapoccsal kezdett babrálni. Meghátráltam. -Cica! Félsz? -szorított a falnak. -Azt hittem kemény fából faragtak. -Épp megerőszakolni készülnek. Szerinted? -nem zavartatta magát szoknyámat lökte a porba. Lenézett, majd' hátrább lépett tőlem. -Nem tudom megtenni! -mondta hallkan. Meglepődötten néztem. -Sosem találkoztam még ilyen esettel, mint te vagy. A srácoknak nem szabad megtudnia, oké? Nyögjél egyet -közbe egy anyaggal kötötte be csuklóm. -Miért? -néztem rá. -Hogy olyan legyen, mintha megtörtént volna. Ha kiértél fuss el. Szerintem már JiMin is végzett. -utasított én meg tettem amit mondott. -Köszönöm -hunytam le szemem. -Még jössz egyel -kacsintott és az ajtó felé mutatott. A ruhámat már nem kerestem, mert nem is láttam a sötétségtől. Csupán a hold sütött be. Kiléptem a barna, poros ajtón. Egy árva lélek nem volt. Gyorsan végig futottam és egy falnak dőlve emésztettem meg a történteket.

2016. február 26., péntek

*Haru szemszögéből*
Hei odarohant hozzám az utca végén, én pedig szorosan magamhoz öleltem. Már két éve lakunk egy fedél alatt, olyan mindha a kishúgom lenne.
Mind a ketten már most ki voltunk fáradva, de megfogtam kezét és rohantam vele a sötét utcán keresztül. Körülbelül a második saroknál jártunk amikor lépteinket lelassitottuk. Mind a ketten a falnak támaszkodtunk és mély levegőt kezdtünk el fújni.
-Már csak egy pár lépés és otthon vagyunk. -mosolyogta Hei kifáradva.
-Akkor menjünk. Minél hamarabb haza akarok érni. -fogtam hasam.
Ellöktem magamat a faltól és a házunk fele vettem az irányt. Csak ketten lakunk itt, mivel a szüleim már lassan három éve elköltöztek Pekingbe. Apunak céges ügyei vannak arrafele, anyunak pedig ott laknak a szülei igy most velük élnek. Azt akarták, hogy én is velük menjek de semmi pénzért nem hagynám el Seul-t. Ezért ha fájó szivvel is, de bele kellett törődjenek abba, hogy én itt, ők pedig ott fognak élni. Szinte minden nap fel szoktak hivni, de amióta a Sring Fashionnál dolgozom egyre kevesebb időm van velük beszélgetni. Örültem mikor Hei ideköltözött, igy legalább nem vagyok egyedül ebben a hatalmas házban.
Táskámból előkotortam a lakás kulcsot, majd a zárba helyezbe kinyitottam. Felkapcsoltam a lámpát, mind a ketten levettük cipőnket, kabátünkat és leültünk a kanapéra. Csak néztünk magunk elé, de nem szoltunk semmit. Hirtelen mind a kettőnkből kitört a nevetés. Nem tudom, hogy miért. Csak nevettünk. Talán a sok stressz okozza amit a munka és a "drága" főnöknőnk tesz értünk, vagy az, hogy ezek a fiúk mit műveltek velünk és milyen félelmetes, de ugyanakkor nevetséges is volt az egész. Olyanok vagyunk mind két gyerek. Örülök, hogy van egy olyan személy akivel még a legrémesebb pillanatokban is csak nevetni tudok!
Felálltunk a kanapéról és felmentünk az emeletre. Én céloztam meg először a fürdőszobát, ahol gyors iramba le is tusoltam. Nagyon fáradt voltam ezért nem álltam sokat a viz alatt. Alig vártam, hogy végre le tudjam tenni a fejemet a párnára. Magamra vettem pizsamámat, megmostam a fogam és bementem a szobámba. A rendezett ágyamar rohantam meg ahova be is dőltem. Furcsa módon ki ment az álom a szememből. Már lassan éjjefél van és én még mindig jobbra-balra forgolódok. Azok a fiúk jutottak az eszembe akikkel most este találkoztunk. Annak ellenére, hogy maszk volt rajtuk jól meg tudtam figyelni az arcukat. Az a fiú aki engem kezdett el piszkálni igencsak jóképű volt. Barna haja, fekete szeme. Aztán igy visszagondolva, levette egy pillanatra a maszkját mielőtt kirohantam volna szoritása alól ezért egy pillanatra megláthattam teljes egészében. Nem olyan fiúnak tűnt, mint akit akkor álcázott. Ha hamarabb találkoztam volna vele tuti nem néztem volna ki belőle, hogy ilyes fajta ember. Ezen gondolkodások közepette az álom fogott el és be is aludtam.

Reggel az ébresztő keltett. Egy órával hamarabb keltem mert el kell hozzák a kocsimat is és még a bevásárló központba is be kell menjünk Heivel. Kipattantam az ágyból és Mind minden más nap, ma is egy fehér inget és egy fekete szoknyát vettem fel. A főnöknő kötelez mindet a jó megjelenésre. Rühellem az ingeket, de a munkáért bármit megteszek. Borzasztó sokat fizetnek, megéri.
Felöltöztem és a lépcsőről leérkezve a konyhába mentem ahol előkészitettem a reggelit. A szokásos vajas kenyeremet majszoltam mig a kávé főtt. Közben a mindennapi mondókámat orditottam az emeletre:
-Hei, ha tiz percen belül nem vagy kész itt hagylak! -ez már igy random jön, hogy reggelente orditom a lánynak. De sosem csalódom benne. Ha kapkodva is, de mindig időben készen van. Csak nem szóltam neki, hogy ma egy órával hamarabb indulunk, ezért remélem nem harapja le a fejem.
Közben levettem a kávét a tűzhelyről és egy bögrébe kitöltöttem, három kiskanál cukrot raktam bele, majd szürcsölni kezdtem. Barátnőm pontosan tiz perc után a földszinten várakozott ahol felhúztuk tűsarkú cipőnket és egy- egy fekete zakót vettünk fel. Táskánkat és telefonunkat kezünkbe kapva léptünk ki a házból. Bezártam az ajtót, a kulcsot a táskámba dobtam és mikor megfordultam vettem észre, hogy a drága kocsim, Chen most érkezik. Nagyon megörültem, hogy nem kellett érte annyit gyalogolni. Megálltam a kocsi mellett és egy idősebb férfi szállt ki, aki a kulcsokat nyomta a kezembe.
-Csak egy kerékcserére volt szükség. -mogyogta.
-Köszönöm. -nyomtam kezébe egy kisebb összeget. Szinte nem is hallottam, hogy mit mondott, rögtön be is ültem. Barátnőm mellettem foglalt helyet. Rátaposva a gázra indulunk az élelmiszer bolt fele. Nincs tőlünk messze ezért álltalában gyalog szoktunk eljárni, de most mivel dolgozni is kell menjünk ezért nincs kedvem oda-vissza gyalogolni. Öt perc, a központban a hatalmas dugó kikerülése után végre megérkeztünk a bolthoz. A parkolóban már most sok kocsi állt, de egy kis keresgélés után kaptam a számomra tökéletes helyet. Barátnőm elvett egy bevásárló kocsit, majd bementünk a boltba. Édesség nélkül sosem indulunk el dolgozni. A tegnap reggel pedig észre vettem, hogy az utolsó két csokit vittük el magunkal. Mivel a bolt másik felén van az édességsor ezért egy kicsit felgyorsitottuk lépteinket. Hei kissé megemelte magát a bevásárló kocsin és csúszkálni kezdett vele. Csak a fejemet ráztam, olyan mint egy gyerek. A nagy csúszkálás közepette nekiütközött valakinek. Odaszaladtam, hogy megnézzem minden rendben van-e. Egy fiúnak ment neki, aki éppen háttal állt. Megfordult és ahogy rápillantottam ismerős arcot ismertem fel. Ez az a fiú akivel a tegnap este botlottunk bele. Aki Hei-t fogdosta. Barátnőm ahogy meglátta lefagyott. Hogy őszinte legyek én is kicsit meglepődtem, hogy pont itt futunk össze vele. Ahogy ezt a mondatot kimondta az agyam még egy ismerős srác jelent meg mellette. Ezt már komolyan nem hiszem el. Ő volt aki hozzám jött oda. Bármikor felismerném ezt az arcot és ezt a tekintetet. Csak álltunk barátnőmmel mint két fa, meg sem moccantunk.
-Nocsak nocsak. Kit látnak szemeim. -szólalt meg a fekete hajú fiú.
-Nem gondoltam volna, hogy pont itt futunk össze. -folytatta a mellette lévő.
-Hidd el, mi sem gondoltuk. -forgattam szemeimet. Lökdöstem Hei-t, hogy menjünk innen minél hamarabb. Gyors iramba váltottunk, végre eljutottunk ahhoz a sorhoz amit már egy tizenöt perce kerestünk. Holnap is be kéne jönni a boltba kaját venni, ezért csak két tábla csokit vettünk. Én egy epres, Hei pedig egy mogyorós izű csokit vett le a polcról. Amint elvettük, megfordultunk és szembe találtuk magunkat a tökéletes ideáljainkkal. Azokkal a fiúkkal, akikkel már harmadjára találkozunk.
-Jimin, nem úgy volt, hogy epres és mogyorós csokit veszünk? Úgy látom elfogyott. -nézett ránk.
-Nézd már Jungkook, az utolsó kettő. -mutatott a kezünkben lévő édességre.
-Tényleg. Köszi lányok! -ezzel a mondattal kikapták kezünkből a két csokit, majd egy integetéssel hátat forditottak nekünk. Tátott szájjal néztünk egymásra barátnőmmel. Hogy lehetnek ennyire pofátlanok? Hei már indulni akart utánuk, de megállitottam lépteit. Nem hagyom, hogy egy semmiség miatt nekiálljon veszekedni. Kinézem belőle, de nem fogom neki megengedni. Mind a ketten puffogni kezdtünk. A polcon már csak tejes és mazsolás csokik voltak.
-Ezt nem hiszem el. -nyafogtuk egyszerre. Levettünk a polcról két tejes csokit és a kosarunkba hajitottuk. A kasszához mentünk, odaadtam az összeget amit a kasszás kért, majd a parkolóba siettünk. Tiz percünk van arra, hogy beérjünk a munkahelyünkre, ami szinte lehetetlen. Főleg, hogy reggelente van a legnagyobb dugó. Hei elment a helyére rakni a bevásárló kocsit és amikor visszaért éppen a kocsiba akartunk beszállni de meghallottunk két orditó hangot. Azt hittük valaki bajban van. Francokat. A két lüke gyerek, Jungkook és Jimin voltak. A fekete hajú a bevásárló kocsiban ült, mig a társa tolta. Csak a fejemet ráztam. Hogy tudnak nyilvános helyen igy ordibálni és szaladgálni? Simán elüthetné őket egy kocsi. Jungkooknak a kezében volt a két csokoládé és felénk kezdte el mutogatni. Én is és barátnőm is annyira idegesek lettünk, hogy beszálltunk a kocsiba, becsaptuk az ajtót és a leggyorsabb tempóba elhagytam a parkolóhelyet.

2016. február 24., szerda

Hei szemszögéből* A napsugarak simogatták arcomat. Reggel van, hetfő reggel. A bulival teli hétvégek után elég nehéz elhagynom a kényelmes, puha ágyat es dolgozni menni. Az egyetlen dolog ami minden reggel ébreszt az Haru hangja, amit már kívűlről fújok. Mindig ez a mondat fogad: "Ha tíz perc múlva nem leszel a nappaliban itt hagytalak." Neki van kocsija, ezért ő visz be a munkahelyünkre. Iskola helyett inkább ezt választottam. Kómás fejjel ültem az ágy szélén, majd' észbe kaptam, hogy sietnem kell. Egy szűkített szoknya és egy fekete ing. Ezt a két ruhadarabot gyűlölöm a legjobban, de ez benne van a szabályokba. Fekete fürtjeim kifésültem és raktam sminket. Hét perc alatt készen is voltam. Nevetve rohantam le, mint valami idióta. Jó kedvem volt és nem tudom miért, pedig semmi nagyszerű dolog nem történt az életemben. Féléve dolgozom az irodába. Spring Fashion a cég neve. Mindig elvárják a legjobbat, akkor is ha sosem sikerül sok mindent jól teljesíteni. Kitartó a főnök. -Mehetünk? -lóbálta orrom előtt kezét. -Persze! -vigyorogva kaptam fel az egyik kedvenc táskám és már kint is voltunk. A kulcsot a kiegészítő mélyére csúsztattam, utána belibbentem a kocsi anyós ülésére. Jogsim nekem is van, de kocsira már nem futotta és kedvem sincs vezetni. Bekapcsolta a rádiót amiben elindult a CL-Hello Bitches száma. Felsikítottunk. Elkezdtük rappelni. Pontosan nem tudjuk a szöveget csak hablatyoltunk össze-vissza. Mikor vége lett fáradtan dőltem az ülésnek. -Ma amúgy meddig leszünk? -nézett rám napszemüvegén keresztül Haru. -Késő estig -sóhajtottam. Kinéztem az ablakon. Gyönyőrű Szöül. Az épületek oldalán a monitorok villogtak. A hatalmas üvegépülethez értünk. Sóhajtással szálltam ki. Megigazgattam magamon a szoknyát. Ahogy az irodánkba értünk ledobtam magam a forgószékbe és a toppánkám is lehúztam. Általába nem szoktak bejárkálni hozzánk, ezért ugyan mindegy, hogy van-e rajtam cipő vagy nincs. Hallkan bekapcsoltam az asztalon lévő rádiót. Dúdolni kezdtem. Haru már rég neki fogott a munkának. Miattam mindig kifutunk az időből és kicsivel később végzünk. Lusta vagyok bele kezdeni valamibe is, de muszáj. Jó pénzért csinálom. -Összekéne szedni már valami fiút -motyogta az orra alatt Haru. -Nincs egy normális se -puffogtam. -De igazad van -néztem fel rá. -Milyen az ideálod? -csillogó szemekkel, vigyorogva nézett rám. -Fekete haj, legyen rossz, érzékeny, kedves és helyes. Igazából a belsőjébe fogok beleszeretni valakinek is. Neked? -fogtam kezembe egy tollat és írni kezdtem. -Olyan magas legyen, mint én, haja mindegy. És a belsőjét meg az dönti el, hogy megakarom-e ismerni az adott személyt -mosolygott. -Te igaz még szűz vagy? -kuncogott. -Igen -ráncoltam össze szemöldököm. A nap további része ugyan ilyen unalmasan telt. Melegem és minden bajom volt. A papírokkal legyeztem magam. Nem bírom a meleget, ősi ellenségem. -Ne nyavajogj már! -kiabált rám barátnőm. -Jó, inkább megyek elszívok egy szál cigit -kimentem az erkélyre. Zsebemből előszedtem egyet és meggyújtottam. Csak akkor szoktam kézbe venni ha tényleg nagyon szükséges. -Elmegyek kajáért! -kiabált és hallottam, ahogy csapódik az ajtó. Mikor végeztem elnyomtam a bagót és elhajítottam a kukába. Visszaültem a kényelmes székembe és újra neki álltam dolgozni. Lassan befejeztem a munkát. A főnök bejött. Undok nő és állandóan dolgoztat. Tisztába van a szív betegségemmel, de őt ez hidegen hagyja. -Jó napot kisasszony! -ült le velem szembe. Érdeklődően néztem rá. -Hoztam még néhány papírt. -tette le elém. A szám tátva maradt. Ez még vagy húsz munka. -Ugye ez vicc? -néztem rá. -Már mindjárt este hét -magyaráztam. -Rá érsz, nem? -valamiért állandóan csesztet minket. Haru asztalára is lerakott még kétszer ennyit. Idegesen néztem utána. -Viszlát! -vigyorgott. Ő csak ül egész nap meg vásárol, mi meg itt döglünk meg. Tollam kattogtatni kezdtem az asztalon és a könnyeim útnak eredtek. Nem vagyok szomorú, se boldog. Csupán a stressz és az, hogy robotként kezelnek. A fiókból elővettem egy csomag kókusz illatos zsebkendőt. Szemeim lazán elkezdtem törölgetni. Leborultam az asztalra. Barátnőm csörömpölése zavarta meg fáradtságom. -Tessék! -rakta le elém a "vacsorát". -Köszönöm -mosolyogtam és elkezdtem enni. Hamar lefagyott az arcárol a vigyor, mikor megpillantotta író asztalát. -Ez meg mi a...? -tágult pupilákkal lesett rám. -Jól látod -dünnyögtem. -Mrs. JiYoung megajándékozott minket -gúnyolódtam a legkényesebb hangon. Leült és a fejét fogta. -Nagy levegő, kifúj... -ismételgette. Látszik rajta, hogy ideges. -Áh, inkább kezdjünk bele. Már csak haza akarok érni -támasztottam meg fejem és ásítottam. Nem válaszolt, inkább neki látott. Próbáltam sietni. Azzal nem lesz jobb, ha nyavajgok. Elkezdtem minden hülyeséget beírkálni. Harunak több volt, de hamarabb végzett, mint én. Hogy csinálja? Az iroda ajtaját kulcsra zártuk és lifthez vettük az irányt. Köszöntünk a recepciósnak aki, ott helyben eltudott volna aludni, majd a parkolóba mentünk. 
-Basszus! -hajolt le Haru a kerékhez. -Defekt -dühöngött. -Pótkerék? -tettem mellem alatt kulcsba a karjaim. -Nincs -forgatta meg szemét. -Sétálhatunk. -Haru! Ne viccelj! Egésznap ezt a csodát vártam és akkor még gyalogoljak? -csaptam a kocsira. -Hagyjad Chen-t! -szemével villámokat küldött felém. Chen a kocsija. Nem tudom, miért nevezte el. -Aish! -sarkon fordult és elindult. -A kocsiért hívok egy szerelőt. Szánalmasan kezdtem a tapsolásba. Már vagy húsz perce sétálunk. Csendben ballagtunk egymás mellett. Próbáltam megtörni a csendet, de nem jött ki hang a számon. -Forduljunk le itt! -mutattam a kis utcára. -Rövidebb! -Jó ötlet? -félelmet tükrözött az arca. -Igen. Legalább hamarabb haza érünk -nevettem. Ez a környezet mindig biztonságos volt. Már laktam is erre. Nyugodt helység. Az utca végén van egy kisebb lelakott házacska. Mikor kicsik voltunk mindig ott bújócskáztunk. Neki indultunk a garázzsal, kisebb házakkal teli asztfaltnak. -Rossz előérzetem van -forgatta fejét jobbra-balra. -Nem lesz semmi baj -röhögtem, ám egyből el is hallkultam. A hátunk mögül négy férfi árnyék tükröződött, aztán előttünk is megjelent három. Mindegyikőjükön fekete vagy szürke maszk volt. -Hei! -mondta dadogva a mellettem álló. -Ne aggódj! Erős vagy! -biztattam, de mind-e közben szívem szerint össze estem volna. Csuklóim körül egy erős kezet éreztem ami neki tolt a vasnak. Szemhéjam lecsuktam, fogaim összeszorítottam. -Mi a baj cica? -hallottam fülembe az édeskés hangot. Remegtem, mint aki majd' megfagy. -Engedj el! -néztem fekete szemébe. Fekete hajszálai belelógtak. Szemem Harura tévedt. Rajta már az ing ki volt gombolva. -Úgy merjél valamit is csinálni velem, hogy megbánod -ideges szemkuntaktust tartottam a fiúval. Testével teljesen hozzám simult. Fejemet elfordítottam. Nyakamat végig nyalta. -Hagyd békén! Ő meg nem volt fiúval! -kiabálta túloldalról Haru. Remek! Ezzel sokat segített. -Szóval egy szűzzel van dolgom -nevetett a fülembe ami csiklandozott. -Légyszíves! Akárki is vagy. -suttogtam. -Miért tennék neked szívességet? -vette le a maszkot. Gyönyörű, helyes arca van. Ajkai teltek és duzzadtak. -JungKook, bazdmeg csináld már! -hallottam a háttérből. Szóval JungKook. A fiú hátra nézett én meg kezei alól kibújtam. Futni kezdtem. Barátnőm rég az utca másik oldalán volt. Nem tudom, hogy csinálta. Kifordultam és megöleltem, lihegve. -Nyugalom, semmi baj -nyugtatott. Mindig is úgy viselkedett velem, mintha az anyám lenne. Tizenhat éves voltam mikor magához vett. Ő akkor volt tizennyolc. Két év telt el. Nem tud mit csinálnék nélküle. Lehet nagykorú lettem, de még mindig egy gyerek vagyok. Ha egyszer elhagy elveszett leszek.